Kategória: csakúgy
Egyszer minden kör bezárul. Jobb hogy kiderült az igazság. Ezzel lezártnak is tekinteném a dolgot részemről. Mondjuk teljesen akratomon kívül keveredtem bele ebbe is. Hát ilyenek a kapcsolatok…
Nem szeretek más dolgaiba beleavatkozni. Már csak azért sem, mert először is a saját életemet kellene inkább valahogyan olyan elfogadható irányba vinni, amire talán végre azt mondom, hogy most akkor igenis minden teljesen oké. Még biztosan fog érni az elkövetkezendő időszakban pár merhetetlenül szar nap. Próbálok tenni ellene.
Lehet, hogy mostanában eléggé érthetetlenek a bejegyzéseim. Sajnos mindent nem mondhatok el konkrétan. Az már túl sok lenne. De ha lesz valami, olyan igazán jó dolog, akkor azt leírom részletesen. Ígérem. Csak most ilyen hangulatom van. Nem tehetek róla. Majd egyszer talán megváltozik mindez. : D
Ezt most muszáj volt megosztanom. Amúgy nagyon lusta lettem. De miért?
Kategória: doriss
Érdekes dolgot mesélt nekem drága Eszter. Milyen szar lehet már, amikor valaki más is kimondja azt, hogy szereti ő is az általad szeretett személyt? Talán csalódsz? Vagy rettentően fáj? Féltékeny vagy? Ez senkinek sem jó. Mit is lehetne ilyenkor tenni? Hát az igazság, hogy semmit. Bele kell törődni, hogy ő másé. Persze valaki képes harcolni, küzdeni azért, hogy talán boldog lehessen. Olyan szörnyen aljas dolog ez. Tönkretenni egy jól működő kapcsolatot. Bár ilyenkor meg lehetne azt is kérdőjelezni, hogy mennyire is volt komoly, egyeltalán szerették-e egymást az adott illetők. Olyan sok minden állhat a hátterében. De mégis olyan rossz. Miért kellene félni, hogy valaki elveszi tőlünk azt, amit a legjobban szeretünk? Itt kezdődnek a bajok.
Annyira bírom, hogy olyan világosan át tudom látni mindig a dolgokat ha másról van szó. És itt a ‘más’-on van a hangsúly. Ha magamról van/lenne szó, akkor lehet másképpen látnám. Persze ez a jelenlegi fejtörést okozó dolog kicsit talán engem is érint. Próbálok úgy cselekedni, hogy ne essek bele ebbe a bizonyos csapdába. Mint már párszor említettem, nagyon elítélem az ilyeneket. Gyűlölném magam, ha én is pontosan így tennék. Ezt nem szeretném. Sajnos túl nagy a kísértés, valahogy túlságosan beleélem magam. Pedig teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy lehetetlen.
Hagyni kéne a francba. De mégsem. Túlságosan fontos nekem. Fogalmam sincs, hogy miért, nem tudom az okát. Egyszerűen csak megragadott. Ettől nem bírok szabadulni. És a történet még nem fejeződött be… Legalábbis nagyon remélem, hogy folytatódik ez az örök harc, az amit nem akarok tenni, de mégis teszek, ezzel tökéletesen megcáfolva azokat a bizonyos ‘elveket’, amelyekhez oly nagyon kötődök.
Tudod, ez olyan dolog, amit sohasem mondok, pedig minden egyes szavam mögött ott van. Remélem egyszer célba ez az a bizonyos üzenet. Még egyenlőre jobb a tudatlanság. Egyszer úgyis elmondom.
Kategória: monochrome
Már magam sem tudom. Talán jobb lenne hagyni és elfelejteni. Ez így olyan vak dolog. Reménytelenül vak. Úgy látszik én vagyok ismét a naív. Miért is hiszek ilyenekben? Rettentő nehéz erre válaszolni. Talán nem is tudok.
Azt hiszem hazudtam azzal kapcsolatban, hogy jól vagyok így egyedül is. A francokat. Egy rohadt nagy szenvedés ez az egész élet dolog. Nem panaszkodok tovább.
Kategória: csakúgy
Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám. : D
Rájöttem, hogy egyre lustább leszek. Nem túl pozitív tulajdonság, tudom. : D Bár ebben közrejátszik a tél is, hogy nem lehet kimenni, vagyis nincs inkább hozzá kedvem. Most is folyamatosan egész nap esik a hó. Valahogy én úgy vagyok ezzel a hó dologgal, hogy bentről szeretem nézni ha esik, de kimenni már nem akarok. Nem értem, hogy hogyan képesek egyes emberek megőrülni azért, hogy essen már végre, meg hogy legyen hideg. Szörnyű. : D Nem vonzanak túlságosan a téli sportok. Már csak azért is mondom, mert mostanában sokszor hallom, hogy már megint ki, hogyan, hol, mikor törte össze magát. Valahogy továbbra sem vonz.
Hogy még az időjárás szépségeiről legyen szó, már komolyan örülnék neki, ha elolvadna a hó és elkezdene tavaszodni, sütne a nap satöbbi. Mennyivel szebb már, mint ez? Sokkal vidámabb. Nem véletlenül szeretném annyira. De jelenleg úgy néz ki, hogy olyan hamar bekövetkezne ez… Ha már itt tartunk, akkor már inkább legyen nyár. Kivételesen van pár tervem, amelyeket mindenképpen meg szeretnék valósítani. Persze már azon is gondolkodom, hogy mégis hová megyek el majd dolgozni, mert valamiből finanszírozni is kellene a kiadásokat. Persze addig még van idő, és kiderül, hogy mi lesz. Unatkozni biztos nem fogok. Legalábbis remélem.
Néha olyan dolgok történnek, csak úgy hirtelen, hogy egészen meglepődök rajtuk. Erről csak annyit, hogy némely emberek furcsák. Nem értem miért kell ezt csinálni, mi szüksége van rá, amikor teljesen rendben lehetne neki az élete. Nem akarok belegabalyodni semmibe sem. Nem akarom senki kapcsolatát sem tönkretenni. Ez így korrekt. Meg hát mi szükségem lenne rá? Semmi. Majd eljön mindenki ideje egyszer, az enyém és a tiéd is. Belenyugodtam a dolgokba. Ha egyedül vagyok, akkor nem árthatok senkinek sem, legfőképpen értve ezt saját magamra. Bármilyen furcsán is hangzik, így legalább megkímélem magam a felesleges fájdalomtól. Így lesz minden rendben. De ha jobban belegondolok, akkor mégsem annyira jó ez. Szükség van valakire, egy társra. Ez megint csak a jövő zenéje. Majd kiderül egyszer minden. De egy darabig továbbra is az én titkom marad.
ezt még meg kellett osztanom. imádat. : D
Kategória: csakúgy
Ezzel még úgy érzem adós voltam. Imádom, hogy ilyen bamba fejem van. : D Hozott anyag. Ezvan. Ennyit a bálos dologról.
Az előző bejegyzésről meg csak annyit, hogy jobb ha az én titkom marad. Egyszer talán nyilvánosan is leírhatom. Bárcsak így lenne… Akármi is történjen, biztos lesz még róla szó valamilyen formában. Túlságosan is fontos ahhoz, hogy csak úgy feledésbe merüljön. : D
Kategória: monochrome
Kategória: monochrome
Annyira utálom ilyenkor magam. De tényleg. Megint a rohadt nagy semmiért bosszankodok. Hiábavaló képtelenség az egész. Mégis úgy érzem minden egyes alkalommal, hogy egy újabb kést szúrnak a szívembe. Szar ügy. Bele kéne végre törődni. Sajnos ez nem megy. Azon gondolkodtam, hogy a filmekben miért mondják ki azt a bizonyos ’szeretlek’ szót. Annyira nevetséges. Vagy csak nekem tűnik ez ennyire hihetetlennek? Amikor ki kéne (kellett volna) mondanom, akkor képtelen voltam. Most meg, amikor legszívesebben megtenném, nem lehet.
Péntek, vagyis bál. Tudom, ma hétfő van. Túlságosan lusta voltam, hogy írjak. Most is csak azért vettem a fáradtságot, mert itthon vagyok egészen szerdáig síszünet miatt, ezért valamit tenni kell az unalom ellen. : D A bálról annyit, hogy nagyon jó volt, jól éreztem magam, megismertem valakit, akiről már sokat hallottam. Nagyon remélem, hogy máskor is megrendezésre kerül valami hasonló, még ha nem is ilyen jótékonysági céllal. De azért a kép mégsem volt teljes. Általában mindenki a barátjával/barátnőjével jött el. Zavaró volt látni, legalábbis számomra. Persze nem panaszkodom, jó volt egyedül is, de jobb lehetett volna valakivel. Na ja, valakivel. Inkább hanyagolom is ezt a témát. Szörnyű, fájdalmas, egyszerűen szar. Unom már, ráadásul elegem is van ebből az egészből. Jöhetne már igazán egy rendes, normális fiú az életembe. Akkor talán nem kellene állandóan egyedül megjelennem mindenhol, akkor talán nem lenne állandóan szar hangulatom, akkor talán más lenne… Kurva életbe. Nem tudom. Egyszerűen nem megy. Szükségem van valakire. Kár, hogy ezt csak itt merem kimondani. Fogalmam sincs, hogy hová tovább. Jó lenne valami elérhető álmot is kergetni, mert ez csak felemészt.
Miért kell ennyit szenvedni? Még mindig felfoghatatlanak találom azt, hogy egyeseknek miért megy ez a dolog olyan könnyen és egyszerűen, én meg mindig csak várok, várok és várok. Miért érzem azt, hogy jelenleg minden lehetetlen? Olyan unalmas.
Legszívesebben elmennék most sétálni valakivel. Csak olyan jó lenne beszélgetni. Vagy csak mondjuk megölelni valakit. Azt hiszem erre van jelen pillanatban a legnagyobb szükségem. Rossz dolog az egyedüllét.
Kategória: monochrome
Hol vagy? Úgy eltűntél.. Semmi baj. Minden olyan furcsa. Nem mondom, hogy minden rendben van. Megint rettentő egyedül érzem magam, és ez valahogy most teljesen alaptalan. Mondjam azt, hogy hiányzik? Igen. Teljesen idióta vagyok. Olyan lehetetlen az egész. Nem akarom magam ilyeneken idegesíteni. Sajnos, nem sajnos úgy érzem csak ő maradt. Egyszer biztosan megváltozik a véleményem, bár ez jó lenne, ha sohasem következne be. Ennyit erről. Bárcsak többet mondhatnék.
A helyzet az, hogy valószínűleg arra kényszerülök, hogy egyedül menjek pénteken a korábban már párszor említett bálba. Hiába csini ruha, hiába végre egy ilyen alkalom, ismét egyedül vagyok. Ez nem olyan tragikus probléma, mint aminek beállítom. Csak hát azért mégis fáj.
Ismét egy olyan dolgot szeretnék, ami lehetetlen és megvalósíthatatlan. Bárcsak történne valami. Mondjuk egy csoda jól jönne.
Lehetetlen elmondanom azokat az érzéseket, amelyek egyik napról a másokra, kavarogva, összekuszálódva folyamatosan változnak bennem. Egyszer úgy érzem azonnal sírni tudnék, mert annyira fáj, máskor pedig boldogságot, valami olyat, amitől azt érzem mosolyognom kell. Semmi szabály nincs erre. Ez az egész olyan labilis dolog. Úgy látszik én csak ilyen sorsra vagyok ítélve… Persze lehet, hogy túlzás, de némi igazság van benne. Kíváncsi leszek meddig tart ez az állapot. Csupa olyan dolog, ami fájdalmat okoz. Néha már úgy érzem saját magam rohanok bele mindig. Pedig már igazán tudomásul vehetném, hogy ez bizony egy hatalmas lehetetlenség. Miért nem hiszem már megint senkinek? Ez nem helyes. Azt sem tudom miért írtam ezt most le. Semmi szükség rá, ráadásul nem is szabadna.
Kifejezettem örülök annak, hogy sikerült végre beszereznem a bálra a ruhám. Már komolyan azt hittem, hogy nem lesz rá alkalmam, hogy ebben a hátralévő pár napban eljutok bármilyen boltba is. Végülis annyira nem is lett az utolsó pillanatra hagyva a dolog. Már csak az a kérdéses, hogy kivel jelenek meg azon a bizonyos péntek estén. Persze szép lenne, meg hát úgy is illik, de akkor sem csinálok belőle óriási problémát, ha mégis egyedül leszek. De azért mégis elegánsabb egy fiúval megjelenni, nem? : D Majd kiderül. Erről úgyis még írok a hét folyamán.
Pénteken megkaptuk a bizonyítványunkat. Nagy meglepetés nem ért. Sajnos a félévi eredményem nem éppen rózsásra sikeredett, de így is túlszárnyaltam a nagytöbbséget a 4,5-ös átlagommal. Lehetett volna sokkal jobb is. Az mondjuk igaz, hogy sokkal több időt fordíthattam volna a tanulásra. Ezen változtatnom kell. Amúgy tényleg sokat ülök itt a gép előtt. : D A félévvel kapcsolatosan még annyit, hogy szokás szerint a bizonyítványon kívül még írásos értékelőt is kaptunk. Van pár negatív vélemény rólam, a legviccesebb pedig az, hogy az órai magatartásomon – vagyis az adott tanárral való viszonyomon – változtatnom kéne. Nem akarok szó szerint idézni, de ilyet visszajelzést magammal kapcsolatban még sohasem kaptam. Kicsit lelombozó. Nem is szokott szinte semmilyen konfliktusom lenni senkivel, ha meg van akkor az bizony nem mondható kicsinek. Olyan egyszerű azt mondani, hogy változzak meg. Talán nem csak nekem kéne.
Gondolkodtam azon, hogy mégis milyen lesz az idei nyaram. Az igaz, hogy jó lenne előre tervezgetni, és nem akkor előtte kapkodni. Próbálok úgy összehozni dolgokat, hogy még véletlenül sem legyen olyan mértékben rossz és unalmas, mint tavaly. Lehet, hogy ezen még kár rágódni, hiszen nagyon sok idő van még addig és bármi történhet. Nem fogom könnyen feladni az biztos. Egy fix, hogy Párizsba biztosan eljutunk. De ez még csak egy a sok közül.
Szóval ennyi lenne. Rettentő rosszul érzem magam néha. Nem, ezek nem olyan nagy problémák. Buta érzelmek. Nem is értem. Szörnyű az egész. Megkeserít mindent.
