the little rock 'n roll queen


Furcsa véletlen
2009. május 4., 19:25
Kategória: hate | Címkék: , , ,

Itthon voltam 3 napig. Szó szerint. Ki sem tettem a lában a házból. Már őszintén szólva vártam, hogy elkezdődjön ez a hét. De inkább ne kezdődött volna el… Ma ugye mi délután 1-re mentünk suliba. Nálunk nincs érettségiszünet. Hát így jártunk. 5-kor vége volt a tanításnak és jöttek értünk anyáék. Átmentünk még gyorsan Keszethelyre, ‘vásárlás’ címen. Szokás szerint Takko és egyéb üzletek. Ebben semmi érdekes nem lett volna, azon kívül, hogy nem vettem semmit… Na de láttam valakit. Szőke ’szerelmem’ is ott volt a boltban. Kicsit meglepett, mert eléggé későn vettem észre. Hát vannak véletlenek… Bár szerintem észre sem vett…
Amúgy egyáltalán nincs jó kedvem. Ahhoz képest, hogy ma rövidített óráink voltak, megírattak velünk egy nyelvtan tz.-t fél 5-kor, és kikaptunk egy dolgozatot, amire nem éppen a várt jegyet kaptam. Nem kicsit lepődtem meg rajta… Ez most nagyon nem jött jól ki… : (
Holnap, sőt még szerdán is ugyanez lesz a helyzet, hogy délután tanulunk, annyi különbséggel, hogy nem lesznek rövidített órák, ezért már délben kezdődik az első óra. Teljesen felborítja az életritmusomat és ráadásul kezd kicsúszni a talaj a lábam alól… Valaki magyarázza meg miért történik ennyi szerencsétlenség velem? Arról nem is beszélve, hogy ma ismét végig kellett hallgatni, hogy ki, mikor és merre, hogyan bulizott a hétvégén… Persze, hogy összekovácsolódott ilyen téren az osztály. Persze, mivel közel laknak. Nekem az ilyenre esélyem sincs. Azért 30 km, az 30 km. Lehet, hogy sohasem sikerül kitörnöm ebből a lehetetlen helyzetből… Nem elég, hogy elvesztettem a legjobb barátnőmet, még összejön minden rossz dolog… Miért? Miért nem lehetek BOLDOG? : (


1 hozzászólás eddig
Szólj hozzá

kitartás.ennyi rossz után csak jön valami jó is:)

Comment Szerző: xy.




Szólj hozzá
Line and paragraph breaks automatic, e-mail address never displayed, HTML allowed: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>