the little rock 'n roll queen

Megint kezd elhatalasodni rajtam a magány és a szomorúság. Azt hiszem kezdek ismét beletemedkezni a saját magam által ásott gödörbe. Elmondani szinte nem is tudom, hogy milyen érzés ez. Valahogyan úgy kellene elképzelni mintha egy szivacs lenne a szíved, és ezt a szivacsot erősen napról napra kicsavarják. Hát kb. ilyen érzés. Szinte érzem ahogyan mardossa ez az érzés minden porcikámat. Nem tudom pontosan bekategorizálni, hogy miért van ez. Robbanásszerűen tör elő. És mindezt olyan dolgok idézik elő, ami szinte már gyönyörű, mégis rettenetesen fáj. Igen, azt hiszem ezt nevezik irigységnek.

Most, hogy itt ülök a gép előtt és kinézek az ablakon, azt a hihetetlen ürességet látom, ugyanazt ami bennem is lakozik. Talán az idő is rátesz erre még egy lapáttal. Már napok óta ilyen az időjárás. Ha egy kicsit kisütne a nap talán változtatna a helyzeten. Na de nem is ez a lényeg, amiért most írok az teljesen más. Más ez olyan téren, hogy nem feltétlenül rólam van szó. Az utóbbi időben rengeteget gondokoztam azon, hogy miért éppen itt vagyok, és miért ide születtem. Mennyivel másabb lenne, ha Keszhelyen, Hévízen vagy bármelyik nagyobb központúságú városban laknék? Ez most nem éppen panaszkodás jellegű feltevés volt, hiszen így is nagyon sok időt töltök ezeken a helyeken a suli miatt. Már mondhatom azt is, hogy egy tanévet. Nagyon sok minden történt ebben az egy évben és még persze történni is fog, de azért még hiányoznak bizonyos dolgok, amelyeknek helye a mai napig kitöltetlenül hevernek… Jön a nyár, és félek ezek így is maradnak ebben a 3 elkövetkezendő hónapban. Félek, szinte rettegek attól, hogy üresen fog ez az időszak eltelleni. Azt hiszem ráébredtem, hogy mennyi értékes időt fecséreltem el FELESLEGESEN olyan dolgokra, amelyekre nem lett volna szükség. Most már inkább gyűjtöm az erőmet és gondolkodok a lehetséges folytatáson. Most pedig visszatérek egy bizonyos dologra nem véletlenül. Itt senkinek érzem magam. Szó szerint. Olyan mintha köddé válnék és csak akkor bukkannék fel ismét, ha szükség van rám. Ezen változtatni akarok. Nemsokkal ezelőtt láttam egy képet, ami miatt úgy éreztem, hogy le kell írnom az érzéseket amiket kiváltott belőlem. Pontosan az akiket ábrázol az adott rá okot, hogy elgondolkodjak egy kicsit. Na és ez most hogy is kapcsolódik hozzám? Csak annyit mondok, hogy Ő. Innéttől már szerintem minden világossá válik. Egy furcsa véletlen áldoza vagyok, ezt már tudom. Soksok apró dolog, ami hatalmassá nőtte ki magát, és én ezt észre sem vettem. Hogy miért pont ott, miért pont Vele… annyi miértet tudnék még felsorolni, amit nem fogok. Egyenlőre azon tanakodok magamban, hogy érdemes-e várni Rá, érdemes-e megkockáztatni azt, hogy kibírom-e azt a hosszú időt? Félek, rettentően félek, hogy nem felelek meg, hogy nem olyannak fog látni, hogy teljesen más leszek a szemében, hogy csalódik bennem…

Igen irigy vagyok azokra az emberekre, akik ott vannak, akik mindenkit ismernek. Én pedig itt állok egymagamban, reménytelen jövövel előttem, várom hogy történjen valami, ami előbbre viszi a dolgokat. Másnak pedig ott  van a lehetőség egy karnyújtásnyira, sőt még szerintem annyira sem, és bármikor képes vele élni. Velem ellentétben, megteheti. Nem konkrét személyre (személyekre) gondolok. Ez is abból fakad, hogy senkit sem ismerek. Valahogyan nálam a magány így ütközik ki és nem abban, hogy nincs senkim sem. Tévedés ne essék, nagyon sokan vannak akik mellettem állnak. Legalábbis állításuk szerint. De mégis hiányzik ebből még valami. Lehet, hogy még nem nőttem fel eléggé a dolgokhoz és csak így naívan próbálok gondolkodni. Lehet. De az érzésem az, senki más nem tudja ezt a helyzetet rajtam kívül megváltoztatni. Maximum csak segíteni esetleg. Nekem kell ezt megoldanom. Nekem kell megváltoznom. Na igen, erre szerettem volna már régóta kilyukadni. A hiba valószínűleg bennem található. Arra gondoltam, hogy nem keserítem meg a további időszakot. Próbálom helyrehozni amit lehet. De részben pedig újat szeretnék alkotni a meglévőből. Valószínűleg támogatást azt nem kapok, úgyhogy a saját erőmből kell majd véghezvinnem. Bár lehet, hogy az időzítés nem a legjobb a nyáriszünet előtti utolsó hetekben, de megpróbálom. Ha nem megy majd akkor minden marad a régi kerékvágásban és marad továbbra is ez ami most van, de ha sikerül a tervem akkor biztos vagyok benne, hogy megváltozik minden, beleértve persze magamat is.

Nos, hogy mit is takarna ez? Egyszerűen csak tökéletesebb szerenék lenni. Nekem nem felel meg az, ami jelenleg van. Legyen elég ennyi erről. Ha sikerül magamat rávenni, akkor majd még úgyis hallotok felőle.