the little rock 'n roll queen

Már jópár napja nem írtam… Ennek okát nem tudom. Talán csak annyi, hogy nem volt kedvem. Pedig itthon is voltam és tulajdonképpen csak unatkoztam. Igazából a helyzet jelenleg sem más, de rávettem magam, hogy írjak egy új bejegyzést. Már a fejemben van egy téma amit részletesebben is szeretnék tárgyalni, de ezzel még azt hiszem várnék egy kicsit. Már volt egy hasonló régebben is, de ez most valahogyan más lesz. Na de nem is árulok el róla többet.

Hát visszakanyarodva a mára, éppen azon töprengtem a nagy semmittevésben, hogy tényleg egy vesztes dolog a szerelem. Legalábbis számomra. Azzal, hogy vége lett a sulinak az esélyek is lecsökkentek. Na de feltehetnénk azt a kérdést is, hogy miért hajszolom állandóan ezt a témát? Hmm erre a választ talán én magam sem tudom. Valószínűleg az, hogy az engem körülvevő emberek nagytöbbsége boldog kapcsolatban él. Valahogyan ezt a helyzetet az utóbbi időben megirigyeltem. Szükségem van egy társra, aki nem csak egy nagyon jó barátom, hanem annál sokkal több. Ez elképesztően fontos lenne számomra. Már csak maga a tudat is teljesen elvarázsolna, megbabonázna, ha tudnám, hogy valaki, valahol csak rám vár… Egy olyan ember aki olyan, mint én. Akivel elmehetek jó koncertekre, vagy valahová bulizni, vagy éppenséggel csak beszélgetni. Hiányzik már egy őszinte ölelés, ami feltöltené a teljesen kiüresedett énemet… Ne higyje senki sem, hogy nekem csak arra kell, hogy elmondhassam, világgá kürtölhessem, hogy nekem van a világon a legjobb pasim. Persze büszke lennék rá, mert tudnám, hogy megtaláltam a másik felem. Szokszor hallottam mások szájából, hogy ha nem lennék ennyire ‘válogatós1 akkor már rég megtaláltam volna a szerelmet. Nem, ez nem így van. Keresem a megfelelőt, a számomra tökéletest. Ha kell várok még nem tudom meddig, de akkor is arra hajtok, hogy megtaláljam az a bizonyos ‘másik felet’.

Nincs szükségem holmi divatemberrre. A divat nem éppen egy egyedi személyiséget tükröz. De viszont az igaz ebben, hogy meghatározó. Ha küröl kéne írnom azt a bizonyos ‘tökéletest’, akkor azt mondanám, hogy Ő. Na de viszont ez a fogalom, hogy ‘Ő’ egy kicsit átformálódott bennem az utóbbi pár hétben. Fogalom – ez alatt egy elérhetetlen vágyat kell érteni. Már sokszor hallottam, hogy akiért sírsz az nem érdemel meg. Érdemes még tovább szenvedni érte? Várni ki tudja még meddig? Lassan feledésbe kezd merülni Vele kapcsolatban minden reményem. Arra is gondoltam természetesem, hogy itt az ideje több, mint fél év után mást keresni. De valahogy mindig visszaérek a kiindulási ponthoz. Hozzá. Bármit teszek, bárhová megyek, mindig szinte ‘kísért’ a tudat, hogy igen Ő az, Ő kell nekem. Ez megmagyarázni nem lehet. Most nagy dilema előtt állok. Próbáljak meg felejteni, vagy keressek valaki mást, akinél megtalálhatom végre a boldogságot?

A herceg nem szőke, nincs fehér lova és hihetetlenül elérhetetlen.