the little rock 'n roll queen

Magány

Hazaérkeztem, mondhatni elég vegyes érzelmekkel. Mindenhol jártam, és mindent láttam, de mégis hiányérzetem van. Felmerül bennem a kérdés, ha vajon majd felkerülök, akkor is ugyanolyan magány vár rám, mint itthon? Ez csak arra jó, hogy gondolkodni tudj. Saját magamban kell meglelnem a válaszokat. De valahogy kedvem lett volna megosztani a kérdéseket.

Tegnap reggel kiraktak a kocsiból a cuccaimmal együtt, és onnéttól magamra voltam utalva. Felmentem a lakásba, de éppen csak lepakolni volt időm. Szóval akkor kezdődött a pesti magányos felfedezőtúrám. A legnagyobb lemondással ültem be a BKF nyílt napjára, és még ennél is nagyin szívfájdalommal hagytam el. Sokéves terveimet döntötték meg a keretszámok. Félek attól, hogy az ambícióm és az esetleges tehetségem elfog veszni, és soha nem érem el azt a bizonyos kiteljesedést. Szerettem volna kommunikáció szakra menni. Szerettem volna a média világában dolgozni. Szerettem volna olyat tanulni, ami igazán érdekel. Sajnos a költségtérítéses verzió nem éppen járható út, mert félő hogy mindössze csak egy jó időtöltés lenne az a három év, és utána pedig semmi. Nehéz ügy, hogy lehetetlen megállapítani, hogy érdemes-e befektetni ebbe a jövőképbe.
Még ott nagyon sok emberrel volt alkalmam beszélgetni, ami nem kevés tanulsággal szolgált. Alapvetően szeretek ismerkedni, főként megpróbálni egy ismeretlen mögé látni, és a gesztusaiból, a szavaiból minél több mindent megállapítani róla. Lehetséges,  hogy ezért kacérkodok a pszichológiával, ami persze csak az érdeklődés szintjénél tovább nem jut. Részt vettem egy mintatréningen, ahol viszonylag kevesen voltunk az érdeklődők létszámához képest. A legérdekesebb feladat számomra az volt, amikor körben haladva, mindenki mindenkivel egy percig farkasszemet nézett. Elképesztő, hogy milyen sokat elárul az emberről a tekintete. Az a szomorú, hogy egyre jobban kerüljük, és inkább kitérünk a másik ember pillantása alól. Pedig ez egy alapvető dolog. Hogy mit láttam? Félelmet, szorongást zárkózottságot és csak nagyon keveseknél igazi nyitottságot. Én megpróbáltam mindegyikőjükhöz pozitívan állni, még ha olyannyira unszimpatikus is volt az illető. Aztán ezután mindenkinek meg kellet osztania az érzéseit. Megdöbbentő, hogy egyeseknek mennyire nem volt véleménye. Lehet, hogy csak én nem tudom hová tenni a szituációt, de alapvetően itt arról volt szó, hogy mások által magunkat ismerjük meg. Remek feladat ez, annyi bökkenővel, hogy nem tudom mi okból, de sokan kerülték a partnerséget. Mégis akkor miért ültek be, vagy mire számítottak?
Közben szert tettem pár új ismerősre, akikkel a délután egy részét töltöttem. Kétségkívül különböznek az emberek, és persze meghatározó az, hogy hol élünk. Minden esetre tanulságos volt.
A mai nap még izgalmasabbnak indult, főleg úgy, hogy fogalmam sem volt még a környékről sem, ahová készültem. Persze nem jelentett problémát, azért volt benne némi kihívás. Reggel egyedül hagytak a lakásban, és ugyanúgy egyedül indultam el. Egészen időben meg is érkeztem az ELTE PPK nyílt napjára, ami azért jóval kevésbé érdekelt. Meghallgattam, átvágtam magam a tömegen, és miután sikerült megszerezni az igazolást nem kis nehézségek árán újabb végeláthatatlan délutáni sétálgatás várt rám, jobb híján. Legalább a nullával egyenlő helyismeretemet némiképpen fejleszteni tudtam a céltalan bolyongással.

Aztán már csak a többórás utazás maradt hazáig. Szeretem a fővárost, ez kétségtelen. De nem tudom mi vár rám. Egyedül bizony sehol sem jó. A sok névtelen, siető járókelő között pedig még inkább érződött. Persze én, mint vidéki senki amolyan csodavilágként tekintek rá. De rá kellett jönnöm, hogy nagyon is hamar meg tudnám szokni. Világ életemben vágytam a nagyvárosi nyüzsgésre, és egészen kicsi korom óta óriási dolognak számít a ‘megyek Pestre’ szituáció. Lehet, hogy az itthoni élet sokkal kiegyensúlyozottabb, de jelenleg a lehetőségeket csak nagyvárosi közegben tudom elképzelni.

Nagyon tanulságos volt ez a kis kirándulásom. Egyrészt rendkívül szomorú és válságos helyzetünkre hívta fel figyelmem még jobban, hogy még a vártnál is bizonytalanabb a felsőoktatásban való részvételem jövője. Másrészt, hogy mennyire fontos a kapcsolatokat kiépíteni, mert különben egyedül maradok a tömegben. Aztán arról a káoszról ne is beszéljünk ami most a fejemben van. A hova tovább kérdés teljességgel tisztázatlan maradt. Tanulni szeretnék még nagyon sokat, és mindezt az érdeklődési körömben. De sajnos a lehetőség nem adott. Ez viszont rettentően elszomorít.

1 hozzászólás eddig
Szóljon hozzá most!