Hát az a kurva nagy igazság, hogy kibaszottul ideges vagyok. Vagyis inkább voltam. Annyira bírom, hogy egyes emberek felfogóképessége nagyon erősen vetekszik a nullával. Esett vagy 10 cm hó még a délután során és máris megbénul a közlekedés.

A helyzet az volt, hogy elkéretőztünk az 5. óránkról arra hivatkozva, hogy nem szeretnénk két órát várni a buszra. Rendben el is engedtek minket – már csak a szombatra hivatkozva. Átmentünk volna Keszthelyre, de nem jött a busz és így értelem szerűen lekéstük a déli buszt, amivel lazán haza tudtunk volna jönni. Ennek ellenére átbuszoztunk fél órával később, és mint később kiderült teljesen feleslegesen. Rendben, már ott a buszmegállóban agyonfagyva vártuk, hogy végre megérkezzen a busz. Vagy 30 ember várt rá. Erre bezárja a busz ajtaját a sofőr és nekiáll cigizni, arról nem is beszélve, hogy már így is 15 perc késében voltunk. Mi meg kint a szakadó hóban álltunk, mint a hülyék. Rendben, végre elindultunk az idő pedig egyre szarabb lett, ami tovább lassította az utat. A vicc az az volt az egészben, hogy át kellett volna szállnunk, de lekéstük a csatlakozást érthető okokból. Háromnegyed órát ácsorogtunk a semmi közepén, már olyan szinten megfagyva, hogy én speciel nem érzetem sem a lábujjaim, sem a kezem. Közben anyámék eljöttek értünk. De már amúgy teljes örökkévalóságnak hittem azt az időt, amit ott töltöttünk. Volt pánik, nem is kicsi. A továbbiakról meg nem is beszélve, hogy milyen kioktatás volt ezután. Ezt már nem részletezném, mert nem ide tartoznak a családi balhék. Az biztos, hogy a mai nappal ténylegesen megutáltam a telet. Csak a baj van vele. Persze, szépek az ünnepek, szép a hó meg minden – de bentről a meleg lakásból. Ennyit a téli izgalmakról, amelyek még közel sem értek véget, sőt most kezdődnek igazán. Fasza.

Csak, hogy meglegyen az irónia. Nemsokára kezdődik és én MÁR MEGINT nem vagyok ott. Most mondjam azt, hogy ilyen az élet. Nem sikerülhet minden mindig. Na de soha? Bár nem tudom, hogy mennyire elvetemültek ahhoz az emberek, hogy ilyen időben koncertre menjenek… Azért jó lett volna.

Hogy hű maradjak magamhoz, írok arról az érzésről, hogy milyen szeretni. Vagyis inkább azokról a dolgokról, amelyek zajlanak most bennem.

Annyira vártam, annyira szerettem volna, hogy találjak valakit, hogy megtapasztalhassam a szerelmet. Lehet, hogy elhamarkodottan írok most erről, hiszen még csak mindössze 3 hete sem vagyok vele. Sok embertől kérdeztem már bizonytalanságomban, hogy milyen érzés is szeretni. Vannak akik tényleg átérzik, ellepi őket a rózsaszín köd, és vannak akik pedig szinte semmit sem. Ebbe az utóbbi kategóriába tartozom én is. Még mindig képtelen vagy úgy tekinteni rá, mint a szerelmem. Nem, ő egy jó barát. Igazságtalan dolog ez, tudom. Őrlődött és még őrlődik rajta a lelkem nem is keveset. Megéri egy színdarabot játszani? Nagyon nehéz. De ha viszont kimondanám, hogy vége, akkor egyből hiányozna. Ő egy részemet képezi, hiszen szükségem van rá. Bizonytalan ez az egész. Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy ’szeretlek’. Elárulom, hogy ezt a szót még nem ejtettem ki a számon tényleges hátsó tartalommal. Lehet, hogy én vagyok rossz ember. Néha magam sem tudom mi lenne a helyes út.

Meggyanúsítottak ár azzal is, hogy igazából csak azért vagyok vele, hogy legyen valakim. Ez bizony nem alaptalan kijelentés. Van benne némi igazság. Soha, de soha nem használnék ki senkit. Képtelen vagyok erre. De úgy érzem a dolgok most akaratlanul is ebbe az irányba haladnak. Én nem akarok ilyen lenni. Ez nem én vagyok. Saját magamat rángatom bele a kimagyarázhatatlanság tengerébe.Valami hiányzik. Valamit keresek, amit nem találok. De ez sem teljesen igaz. Néha úgy érzem tudom ki lehetne a tökéletes számomra. Ez nagyon naív kijelentés volt. Senkit sem lehet igazán ismerni, senkiről sem tudhatunk maximálisan mindent. Ez talán így is van rendjén.

Azon is elgondolkodtam, hogy lehet jobb volt amíg senkim sem volt. Tudom, akkor meg pont azért szenvedtem, mert senkim sincs. Ez egy ördögi kör. Valószínűleg bennem van a hiba, hogy mindenben valami kivetnivalót találok – arról nem is beszélve hogy kívülről nézve teljesen alaptalanul. Senki sem tudja, hiszen ezt elmagyarázni nem tudom, hogy milyen keszekuszaság uralkodik el egyre jobban rajtam. A dolgok vége pedig elvileg lehetne jó is – de mind a két véglethez is eljuthat ez az egész. Vagy ő elégeli meg, hogy tulajdonképpen egy nagy nulla, amit én nyújtok érzelemileg, vagy pedig én unom meg az örökös képmutatást egy olyan dologról, ami csak a szépen elképzelt tündérmeséimben létezik. Hát ide jutott ez is. A szerelem fáj. A szerelem kikészít teljesen. Miért nem működik ez? Miért pont nekem nem jön össze?

Ezzel a bejegyzéssel nem azt akarom kifejezni, hogy abszolút semmit sem érzek és hogy valóban kényszer lenne ez az egész ’szerelmesdi’. Nem erről van szó. Csak egyszerűen ez állapot ellenére sem vagyok boldog. Az irónia azért abban ott van, hogy mindenek felett azt hittem, hogy ez gyógyírt jelent majd minden lelki sebre. Hát egyenlőre nem. Aztán ez még megváltozhat.

Az érzelmek bonyolultak és ezzel teljes mértékben tisztában is vagyok. Nem játék. Ez utóbbit még én mondtam valakinek nem is olyan régen. Most én is pontosan ugyanazt a játékot játszom. Félelmetes belegondolni. Már ott tartok, hogy szégyellem magam. Ha most olyannyira határozott lennék, akkor el tudnám dönteni, hogy ennek vagy annak az állapotnak van-e inkább értelme.

Ezen a bizonyos dolgon kívül még van valami, ami bánt. Holnap valószínűleg ismét nem jutok el koncertre. Ez megint a sors egy csúnya kiszúrása velem.  Úgy látszik nem elég akarni. Pedig csak mindössze ennyi lett volna az összes kívánságom. Megint így jártam, egyedül maradtam. Azért ez vicces. Rengeteg ember vesz körül és mégsincs olyasvalaki, aki eljönne velem. Csak én vagyok úgy látszik ilyen furcsa. Pedig nem érzem, hogy bárkinél is különlegesebb vagy éppen másabb lennék. Csak valahogy olyan értékrendeket is figyelembe veszek, amiket talán mások nem. Olyan dongok érdekelnek, amelyek másokat nem nagyon. Talán ez tesz engem ilyenné? Ezért maradok mindig egyedül? Valószínű.

Na, mi lesz szombaton? Na mi?   : D

Újabb meghiúsulónak ígérkező koncertre menésen töröm a fejem. Hurrá. Nem is fűzök hozzá sok reményt ezúttal. Vicces, hogy mindig olyan szuperjól eltervezem és nem lesz belőle az ég világon semmi. Az optimista hozzáállásra remek példa vagyok.  : D

Szóval ha minden jól megy akkor szombaton, este 7-kor Zalaegerszegen én is ott leszek a Subscribe koncerten. Na meg Wrong Side Of The Wall, Plastic Bitch és Road. Örülnék neki, ha végre sikerülne eljutni. Majd meglátjuk.

Amúgymeg a héten minden nap tiszta őrület volt a suliban is. De most már nagyjából túl vagyunk a témazáródömpingen. Hurrá. Még péntek és szombat. Erre mondják, hogy kibaszás. Tulajdonképpen ez a szünet előtti pár nap teljesen felesleges, mert nagyrészt úgy sem csinálunk semmit. De hát ez van.

Itthon vagyok. Igen, itthon. A vicc az ebben, hogy jelenleg a pasimmal kéne lennem, akinek ráadásul ma este koncertje van. Már csak ezért is. Félek, hogy a távolság közénk fog állni. Sajnos ezt áthidalni nem túl egyszerű. Na, de ez legyen a legkisebb probléma, amivel szembe kerülünk. Nem is tudja, hogy mennyire szeretnék most ott lenni mellette… Más akadálya is van ennek, hogy most nem vagyok ott. Még a szüleim nem tudnak Róla… Pedig be kellene valahogyan jelentenem. Eddig csak azért nem akartam, mert nem voltam biztos abban, hogy mit is érzek valójában. Amúgy, még az is érdekes lesz, amikor Ő mutat be a szüleinek. Mondjuk a tesóját már ismerem legalább egy kicsit.

Már várom a hétfőt. Komolyan. Hosszú és unalmas itthon a hétvége. Holnap viszont belevetem magam a tanulásba. A jövő hetünk enyhén durvának ígérkezik. Egészen véletlenül minden tanár mostanra gondolta ki a témazárók időpontját, hatalmas örömünkre. De ez általában így szokott lenni. Nem baj, ezt is kibírjuk. Utána pedig kezdődik a téli szünet, karácsonyi készülődés, satöbbi.

Most nincs kedvem írni. Hiányzik a szupersztárom. ♥ : D

Már majdnem egy hete nem írtam. Nos, azóta némiképpen változtak a dolgok. Úgy döntöttem, nem adom fel ilyen könnyen. Ha egyedül maradok ezzel a problémával, akkor biztos megtettem volna. De ott voltak ŐK, akik rábeszéltek, hogy várjak, mert majd kialakul. És igazuk lett. A múlt hétvégi nehézségeken átlépve, most talán már állítani is merem, hogy szeretem Őt. Milyen furcsa ezt kimondani. Valakit szeretni, aki viszontszeret. Hihetetlenül jó érzés. = ]

Nem fogom törölni, sem lejelszavazni az előző bejegyzéseket. Legalább hitelesen mutatják az akkori bizonytalanságomat, amit most megcáfolok. Hát igen. Minden és mindenki változik. Semmi sem biztos. Lehet, hogy még valamikor hasonlóképpen fogom látni a dolgokat.

Az ellentmondásokról még annyit, hogy a héten többször is rágyújtottunk, pedig nem volt ez jellemző ránk. Az okát szerintem egyikőnk sem, se Eszti, se én nem tudom. Rászokni biztosan nem fogunk, ezt most itt kijelentem. De legalább most van kit lehúznom cigivel. xD Mire jó, ha az ember lányának pasija van? Na ez gonosz volt. : D Amúgy most már elkezdődött a hiperszuper forraltborozós, hidegben jó sokan kint ücsörgős, beszélgetős időszak. Annyira jó. Azért remélem a jövő héten már némiképpen érezhető lesz a karácsonyi hangulat. Na akkor lesz ám nagy boldogság. =D

Holnap még igazából nem tudom mi lesz. Lehet, hogy megyek Hozzá. ♥ Koncertjük lesz, amire elvileg én is hivatalos vagyok. Kíváncsi leszek, hogy eljutok-e. Biztosan sokat dobna a kapcsolatunkon. Majd kiderül.

Érzelmek. Mennyi mindent is takar ez az egy szó…

Bárcsak ismerném igazán. Bárcsak tudhatnám, hogy milyen. Bárcsak minden másképp lehetne… De nem. Én itt vagyok, egyedül. Nem kell a szerelem, nem kell semmi. Minden marad változatlanul. Újra felemészt a saját önsajnálatom és elveszek. Eltűnök a tömegben és senki se vesz észre.

Vajon létezik olyan, hogy megtalálod azt a bizonyos másik feled? Aki pont olyan, mint te, de mégis kiegészít és így alkottok együtt egy tökéletes egységet. Meg akarom őt találni. Csakis őt, és senki mást. Bármilyen hosszú is az út, bármennyit is kell harcolni, megtalálom. Szükségem van valakire. Nagyon.

Szörnyű végiggondolni ezt azzal a tudattal, hogy ott van valaki aki szeret, és azt hiszi, hogy én is hasonlóképpen érzek iránta. Pedig nem így van. Lezárom ezt a szakaszt is és más ember leszek. A fájdalom elkerülhetetlen, de muszáj. Pont ilyen helyzetbe nem akartam kerülni. És tessék…

]]> http://doriss.wordpress.com/2009/12/05/mondd-miert-2/feed/ 0 doriss http://doriss.wordpress.com/2009/12/04/meddig-elek-meddig-lehetek-veletek-meddig-tart-ez-a-jatek-meddig-erzem-ugy-hogy-minden-ujabb-boldog-perc-ajandek/ http://doriss.wordpress.com/2009/12/04/meddig-elek-meddig-lehetek-veletek-meddig-tart-ez-a-jatek-meddig-erzem-ugy-hogy-minden-ujabb-boldog-perc-ajandek/#comments Fri, 04 Dec 2009 17:16:30 +0000 doriss http://doriss.wordpress.com/?p=1367 ]]>

Ó, de szép is lehetne minden… Milyen lenne most arról írni, hogy a rózsszín köd ellepett teljesen és hogy milyen jól érzem magam. Hát nem ez lett. Bunkó vagyok, igaza van anyámnak. Nem szeretek én senkit sem. Tessék, itt a jó példa. Küzdeni, szenvedni és lám megkapom amit akartam, és most pedig nem kell. Nincs rá szükségem. Akkor meg minek a látszat? Úgy érzem, rossz ember vagyok. Félek, hogy calóban rádöbbenek, hogy mindenért csakis magamat okalhatom. Szörnyű ilyet kimndani, de muszáj. Ez az igazság.

Képtelen vagyok a szemébe nézni. Képtelen vagyok megcsókolni. Egyszerűen nem érzek semmit. Azt mondtam, még a hét elején, hogy minden marad ugyanúgy ahogy eddig is volt. És végül nem is kerülök ellentmondásba magammal. Nem érzek többet barátságnál. Egyszerűen nincs szikra, nincs semmi. Legalábbis az én részemről. Ez olyan szörnyű, hogy ő szeret, vagyis úgy látszik, hogy szeret és én meg abszolút nem.

Kérdezhetnétek, hogy mi is konkrétan a problémám. Valahogy hiányzik belőle az a valami, amit én keresek. Fellángolás volt csak az egész, ami már elmúlt. Most gondolkodok a dolgokon ezen a hétvégén. Tudja ő is, hogy nincs minden rendben. Ez nem fog menni nekünk. Hétfőig várok és valószínűleg ugyanezt neki is elmondom. Tisztában vagyok a következményekkel, sajnos azt is tudom, hogy ezzel a barátságunknak is lőttek, lehet hogy örökre…

Miért kell mindig a saját hibáimból tanulni? Annyira rossz ez az egész. Sírok azért, mert nincs senkin, és sírok azért, mert van valakim, akit nem szeretek. Akkor mi a megoldás? Egyedül maradni? Várni? Lehet, hogy nekem erre nincs is igazán szükségem. Vagy éppenséggel nem rá van szükségem…

Fájdalmat okozni valakinek, aki nem érdemli meg. Nagyon nem. Ez olyan kegyetlen dolog. Annyira sajnálom ezt az egészet. :[

♥

11. 30.

Azt hiszem, most már kimondhatom, szerelmes vagyok. Megérte ennyit várni rá? =] Nagyon remélem.

Új Drop Dead kollekció van. Bejövős. : D

Semmi jóról nem tudok beszámolni. A nyomtatóm már megint szar, pedig holnapra egy csomó mindent ki kellene nyomtatnom. Remek. (Y) Ezen kívül még a hétvégém nagy része veszekedéssel telik és még nincs vége. A legjobb pedig az, hogy tegnap kihagytam egy The Idoru koncertet, amiért nagyon is fáj a szívem. De megvan rá az okom, hogy miért maradtam itthon. Nem sokáig marad titokban azt hiszem. De így legalább nem lesz lelkiismeret-furdalásom. Talán.

Minden olyan szép is lehetne. Már csak egy pici dolog hiányzik hozzá. Vajon milyen érzés lehet valakit igazán szeretni?