Érzelmek. Mennyi mindent is takar ez az egy szó…

Bárcsak ismerném igazán. Bárcsak tudhatnám, hogy milyen. Bárcsak minden másképp lehetne… De nem. Én itt vagyok, egyedül. Nem kell a szerelem, nem kell semmi. Minden marad változatlanul. Újra felemészt a saját önsajnálatom és elveszek. Eltűnök a tömegben és senki se vesz észre.

Vajon létezik olyan, hogy megtalálod azt a bizonyos másik feled? Aki pont olyan, mint te, de mégis kiegészít és így alkottok együtt egy tökéletes egységet. Meg akarom őt találni. Csakis őt, és senki mást. Bármilyen hosszú is az út, bármennyit is kell harcolni, megtalálom. Szükségem van valakire. Nagyon.

Szörnyű végiggondolni ezt azzal a tudattal, hogy ott van valaki aki szeret, és azt hiszi, hogy én is hasonlóképpen érzek iránta. Pedig nem így van. Lezárom ezt a szakaszt is és más ember leszek. A fájdalom elkerülhetetlen, de muszáj. Pont ilyen helyzetbe nem akartam kerülni. És tessék…

Ó, de szép is lehetne minden… Milyen lenne most arról írni, hogy a rózsszín köd ellepett teljesen és hogy milyen jól érzem magam. Hát nem ez lett. Bunkó vagyok, igaza van anyámnak. Nem szeretek én senkit sem. Tessék, itt a jó példa. Küzdeni, szenvedni és lám megkapom amit akartam, és most pedig nem kell. Nincs rá szükségem. Akkor meg minek a látszat? Úgy érzem, rossz ember vagyok. Félek, hogy calóban rádöbbenek, hogy mindenért csakis magamat okalhatom. Szörnyű ilyet kimndani, de muszáj. Ez az igazság.

Képtelen vagyok a szemébe nézni. Képtelen vagyok megcsókolni. Egyszerűen nem érzek semmit. Azt mondtam, még a hét elején, hogy minden marad ugyanúgy ahogy eddig is volt. És végül nem is kerülök ellentmondásba magammal. Nem érzek többet barátságnál. Egyszerűen nincs szikra, nincs semmi. Legalábbis az én részemről. Ez olyan szörnyű, hogy ő szeret, vagyis úgy látszik, hogy szeret és én meg abszolút nem.

Kérdezhetnétek, hogy mi is konkrétan a problémám. Valahogy hiányzik belőle az a valami, amit én keresek. Fellángolás volt csak az egész, ami már elmúlt. Most gondolkodok a dolgokon ezen a hétvégén. Tudja ő is, hogy nincs minden rendben. Ez nem fog menni nekünk. Hétfőig várok és valószínűleg ugyanezt neki is elmondom. Tisztában vagyok a következményekkel, sajnos azt is tudom, hogy ezzel a barátságunknak is lőttek, lehet hogy örökre…

Miért kell mindig a saját hibáimból tanulni? Annyira rossz ez az egész. Sírok azért, mert nincs senkin, és sírok azért, mert van valakim, akit nem szeretek. Akkor mi a megoldás? Egyedül maradni? Várni? Lehet, hogy nekem erre nincs is igazán szükségem. Vagy éppenséggel nem rá van szükségem…

Fájdalmat okozni valakinek, aki nem érdemli meg. Nagyon nem. Ez olyan kegyetlen dolog. Annyira sajnálom ezt az egészet. :[

Már jó ideje nem írtam. Ennek pontos okát nem tudom megállapítani igazán. Talán amiatt, hogy az érzelmeim és minden gondolatom összevissza csapódott hol pozitív, hol negatív irányba. Hihetetlen, de mégis olyan mintha semmi sem történne. Olyan mintha csak egyik napról a másikra, teljesen monotonul élném az életem. Semmi sem változik. De mégis pörögnek az események a környezetemben és én pedig süllyedek egyre mélyebbre és mélyebbre. Nincs cél, nincs út, nincs vágy, nincs semmi. Kiüresedett, szürke és reménytelen minden. Kérdezem magamtól, hogy miért? Miért kell mindennek így lennie? Miért nem lehetne máshogy? Mi lenne ha végre kisütne a nap és a háttérbe szorulnának a rossz dolgok?

Annyi kérdés jár a fejemben. Miért pont én? Miért ülök most itt? Egyáltalán miért is vagyok a világon? Mit kéne tennem? Bárcsak valaki is meg tudná válaszolni ezeket a kérdéseket. De ezt sajnos senki sem tudja rajtam kívül. Néha azért elgondolkodom azokon a tényeken, hogy eddigi életem során mit tudok felmutatni, vagy éppen mire lehetek büszke. Próbálom keresni ezeket a dolgokat, de félek hogy semmit sem találok. Mit kellett volna másképpen csinálnom? Azt hiszem egyedül vagyok. Meg persze a rengeteg megoldatlan probléma, a fájdalmak és a csalódás. Annyira úgy érzem, hogy csak velem történnek szörnyűségek. Mindenki boldog, mosolyog. Én képtelen vagyok. De miért? Olyan butaságok ezek amiket most leírtam. Csakis a saját önhibáimból származnak. Képtelen vagyok jelenlegi helyzetemben megváltozni. Egyedül ez nem megy. Szükségem van valakire, aki tudja mi az, hogy élni. Amit én csinálok az lassan elsorvaszt teljes egészemben. Pontosan ezért vagyok egyedül, hiába is vesz körül rengeteg ember, akiket a barátaimnak nevezhetek. Miért nem találom meg senkiben sem azt amit keresek? Az ésszerűséget, a gondolkodást, az érdeklődést, vagyis magát a tudást, ami nem a száraz tananyagra értek. Bárcsak el tudnám mondani mire gondolok egészen pontosan…

Alkotni akarok valami nagyot, valami értékeset, valami olyat amire én is büszke lehetek. Olyan jó lenne nagynak lenni, olyan jó lenne érteni azt a sok mindent. Óriási hatalommal lenne képes felruházni, amit valami nemesebb célra lehetne használni. De ezek csak az én álmaim, amelyek olyan magasra mutatnak és így képtelen vagyok elérni őket. Kicsi vagyok és gyenge. Valami hiányzik, ami nélkül pontosan ennek a tulajdonképpenbeli senkinek érzem magam. Legyőzni a félelmeket? Fejest ugrani az életbe és kihasználni minden percét? Mi a helyes út?

Valószínűnek látom, hogy a közeljövőben nem fogok írni. Bár még nem tudom mi vár rám. Talán rendbe jönnek a dolgok és valami új kezdődik el, és talán egy kicsit más ember leszek. Majd minden kiderül.

Már régen írtam. Eléggé elfoglalt vagyok, szóval remélem megértitek.

Hát, ha valami helyzetjelentéssel kell szolgálnom, akkor nem sok változást tudok felsorolni az utóbbi időben történtekről. Furcsa dolog az, hogy az ember azt hiszi, hogy végre boldog és abszolút nem az. Szarul esett ez az egész, ami volt és főként ahogyan végződött. Ennyire lehet megbízni a pasikban… De gy belegondolva, nem vesztettem vele semmit. Hiszen elvileg úgy indultam neki, hogy teljesen mindegy mi lesz, nem fogom magamat törni. De mégis, ennek ellenére igenis meghatott. De hát ez a múlt.

Mindig mondják, hogy mások hibáiból kell tanulni. Pontosabban kéne. Hát ez nekem nem megy úgy látszik. Csakis a saját fejem után vagyok hajlandó menni, ami mint a mellékelt ábra is bizonyítja nem túl kifizetődő. De az biztos, hogy így a saját hibáimból tanulva sokkal jobban megfogadom és kétszer is meggondolom, hogy mit csinálok. Ha miden igaz, akkor végre van esély rá, hogy rendebe jöjjenek a dolgok. Sajnos egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy mit tegyek, várjak-e vagy sem, lépjek-e vagy hagyjam a dolgokat a maguk is tempójában menni. Ezen kívül még sok a pro és kontra. Nem hiszem, hogy egyedül képes leszek döntést hozni, úgyhogy biztosan megosztom a gondolataimat pár barátommal, mert ők így kívülről látva tudnak talán segíteni. Még annyira nem is gondoltam bele, hogy milyen lesz, ha végre megtalálom a megfelelő pasit, és szerelmes leszek. Biztos, hogy megváltozik az egész életem. Annyira várom már. : D Hihetetlen már maga a tudat is, sőt inkább elképzelhetetlen számomra. Rövidesen ki fog derülni minden.

A mai estét szokásomhoz híven itthon töltöm. Pedig szívesen elmennék valahová. Ha minden jól alakul akkor holnap délután várható egy kis csavargás. Elvileg jó sok ismerőssel lesz lehetőségem találkozni. Bár ilyen szar időben nem biztos… Majd meglátjuk.

Amúgy nagyon fáradt vagyok, legszívesebben csak aludnék. Sötét van, hideg van, esik az eső szinte állandóan. Kinek van kedve valamit is csinálni?